PANDZSÁBI

FÜSTÖLT-VANÍLIÁS CSOKITÖRET KÁVÉ

A HÍRES INDIA-KUTATÓ, BAKTAY ERVIN EMLÉKÉRE

 320 kcal 

800 Ft

INDIAI IHLETÉSŰ „ÚSZÓ SZIGET” KÁVÉ
FÜSTÖLT-VANÍLIÁVAL, KARAMELLÁVAL, KARDAMOMMAL, ÉS CSOKITÖRETES TEJSZÍNHABOS PISKÓTÁVAL

Először a szigetet kell megennünk. Legyünk türelmesek, mint ahogy a legendás India-kutató, BAKTAY ERVIN is türelmes volt, amikor 1926-ban először szervezett embert próbáló expedíciót a kontinensnyi ország nehezen megközelíthető pontjaira.

A CAFE FREI EZZEL AZ EGZOTIKUS, IZGALMAS ÍZVILÁGÚ KÁVÉ KREÁCIÓVAL ÚJ SOROZATOT INDÍT.  Mivel vendégeink nálunk minden nap érdekes ízutazást tehetnek, arra gondoltunk, hogy mostantól a kávéinkkal azokat a helyszíneket is járjuk be, ahová egykor híres magyar utazók csak nagyon kalandos körülmények között tudtak eljutni.

Rájuk emlékezve! És kicsit tanulva is az ő történetükből.

Baktay Ervin például, aki az első világháborúban híradóstisztként szolgált, magánszorgalomból kezdte tanulmányozni a keleti kultúrát. Nővére viszont, aki Londonban énekesnőként dolgozott egy éjszakai lokálban, megismerkedett egy pandzsábi szikh főnemessel, akihez hamarosan feleségül is ment.

A történet innentől Rejtő Jenő-i fordulatokat vesz, mert Baktay a pandzsábi sógor, Szerdár Umrao Szingh meghívására indult el a Himalája hágóin át Nyugat-Tibetbe. A több mint hároméves utazás során sújtotta őt rosszul kezelt tífusz, malária, sőt, egy törött csigolya is, de sosem adta fel. Megismerkedett Indira Gandhival éppúgy, mint az indiai függetlenségi mozgalom másik szellem óriásával, Rabindranáth Tagoréval.

A BAKTAYRA EMLÉKEZŐ PANDZSÁBI FÜSTÖLT-VANÍLIÁS CSOKITÖRET KÁVÉ épp annyira sokszínű, mint amilyen sokszínű Baktay életútja volt. És épp annyira angolos,mint amennyire az ő idejében India angol hagyományokat is követett.Kezdjük az utóbbival, az angolos jegyekkel. A nálunk madártejként ismert édességet Londonban is készítik,sőt, a britek magukkal vitték az indiai gyarmatvilágba is,csak kicsit másképpen. Ők „úszó szigetnek” nevezik az eredetileg Londonban is (a magyar és a francia verzióhoz hasonlóan) tojásfehérjével készített édességet.

Indiában viszont eltűnt a tojás belőle, és a „sziget” PISKÓTÁVÁ VÁLTOZOTT. EZ LEBEG A MADÁRTEJES, VANÍLIÁS ITAL KEVERÉKEN, MEGTOLDVA INDIAI KARDAMOMMAL, KARAMELLÁVAL ÉS TEJSZÍNNEL.

Nos... mi ezeket mind figyelembe véve (a magyar verziót is, hiszen Baktay Ervinre emlékezünk a kávéval) espresso alapokra kreáltuk az indiai ihletésű „úszó sziget” kávét. Füstölt-vaníliával, kardamommal, és csokitöretes, tejszínhabos piskótával. A „füst” az Indiában is honos HICKORY FA lecsapatott, vízben porlasztott aromája. Talán épp ez, a füstös mellékíz a legizgalmasabb része ennek a kalandorkávénak. 

Próbálják ki, és gondoljanak közben Baktay Ervinre, ahogy Kőrösi Csoma Sándor nyomát kutatja a Himalája zord, füstösen ködös hegyvonulatai között, a zanglai kolostorban...

HOGYAN IGYUK MEG?

 

ELŐSZÖR hagyjuk legalább fél percig ázni a kávé tetején a piskótaszigetet, rajta a tejszínhabbal és csokitörettel. Utána kiskanálra téve a szigetet egyből meg is ehetjük, egyetlen nagy falatként (mert addigra puhára ázott, és lágyan olvad majd szét a szánkban), vagy akár ki is tehetjük a kávé mellé adott tányérkára. AZTÁN a kávét kortyolgatva, apró falatokként élvezzük ki az ízharmóniát a kávétavacska, és a piskótasziget alkotórészei között.

A Cafe Frei receptkönyv, és annak minden tartalmi eleme (beleértve a termékek elnevezését is) a Cafe Frei Kft. saját szellemi alkotása, az ahhoz fűződő valamennyi jog a Cafe Frei Kft. kizárólagos tulajdonát képezi.